Üdvözlet KIMUTA Tetsuya nagykövet úrtól
2026/1/14
Kimura Tetsuya vagyok, Japán Magyarországra újonnan kinevezett nagykövete. Előző kelet-timori posztomról költöztem ide, és január 13-án benyújtottam megbízólevelemet Sulyok Tamás köztársasági elnöknek, ezzel megkezdve rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti hivatalomat.
1989 és 1991 között az első, ausztriai diplomáciai kiküldetésem során jártam Magyarországon, egy olyan időszakban, amikor Kelet-Európa történelmileg jelentős változásokon ment keresztül. Miután főkonzulként szolgáltam Münchenben, most nagy megtiszteltetés számomra, hogy Közép- és Kelet-Európa jelentős országában – Magyarországon és ennek a "Duna gyöngyszemének" nevezett gyönyörű fővárosában - Budapesten dolgozhatok.
Japán és Magyarország régtől fogva baráti partnerek, 2019-ben ünnepeltük diplomáciai kapcsolataink felvételének 150. évfordulóját. A nemzeteink közötti baráti viszony számos területen érvényesül. Tavaly, az Oszaka-Kansai Expo alkalmával Sulyok Tamás köztársasági elnök látogatott díszvendégként Japánba, valamint számos kormányminiszter, köztük Szijjártó Péter külügyminiszter Japánba tett látogatásai is megerősítették e kapcsolatokat. Emellett különösen büszkék vagyunk arra, hogy Japán már hosszú évek óta meghatározó szerepet játszik a magyar gazdaság fejlődésében: jelenleg mintegy 180 japán vállalat működik Magyarországon, amely hozzávetőleg 30 000 ember számára biztosít munkahelyet. Az idei évben is elkötelezetten folytatom a közös munkát annak érdekében, hogy tovább fejlesszük a két ország közötti szilárd partnerséget.
Németországi és ausztriai diplomáciai tapasztalataim alapján jól érzékelhető a japán kultúra iránti élénk érdeklődés és a tudományos együttműködések iránti fokozott igény Közép- és Kelet-Európában. Különösen tisztában vagyok azzal, hogy a világnak számos nagyszerű művészt, sportolót és tudóst adó Magyarországgal rendkívül aktív kulturális, civil és tudományos párbeszéd zajlik, ezért támogatásomat kívánom nyújtani az országaink közötti barátság és kölcsönös megértés további bővítéséhez. Örömmel várom, hogy a különböző területeken aktív emberekkel személyesen is találkozhassak.
A nagykövetség kiemelt célja, hogy segítséget nyújtson a Magyarországon élő japán állampolgároknak és japán vállalatoknak, biztosítva számukra a nyugodt, biztonságos működés és boldogulás feltételeit. Meghallgatjuk az Önök visszajelzéseit, erősítjük az együttműködést a magyar kormánnyal és az illetékes intézményekkel, és mindent megteszünk a konzuli ügyek zökkenőmentes intézésére, beleértve a biztonsági jellegű segítséget és az információk időben történő megosztását.
Továbbra is azon dolgozunk, hogy a nagykövetség nyitott és közvetlen hely legyen az Önök számára, és ehhez tisztelettel kérjük folyamatos támogatásukat.
2026. január 14.
KIMURA Tetsuya
Japán magyarországi nagykövete