Sato nagykövet asszony a Toray Hungary Kft. új gyárának alapkőletételén vett részt
2019. július 12.
Sato nagykövet asszony a Toray Hungary Kft. új gyárának alapkőletételén vett részt
Július 12-én tartották meg a Toray Hungary Kft. új gyárának alapkőletételi ceremóniáját Nyergesújfalun, a gyár tervezett építési területén, amelyen Sato nagykövet asszony Japán képviseletében vett részt.
A ceremónia a Toray Hungary Kft. ügyvezető igazgatójának, Muramatsu Koichi úrnak a cég befektetéseit áttekintő tájékoztatójával kezdődött, ezt követte a japán Toray Industries Inc. elnök-vezérigazgatójának, Nikkaku Akihiro úrnak a köszöntő beszéde, majd Sato nagykövet asszony, Völner Pál országgyűlési képviselő, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egymást követően fejezték ki jókívánságaikat.
Sato nagykövet asszony beszédében megemlítette, hogy az újratölthető lítium-ionos akkumulátorokhoz használt cella elválasztók gyártása a Toray Hungary Kft. új gyárában - az iparágban megjelenő hozzáadott érték és technikai innováció által – nemcsak Magyarország gazdasági fellendüléséhez járul hozzá, hanem Magyarország jelenlétének erősödéséhez is a világ elektromos járműiparában, és mindemelett Magyarország és Japán kapcsolatának további erősödéséhez.


○ A Toray Industries magyarországi befektetéseinek áttekintése (Toray Industries honlapja)