Válaszút előtt a japán-kínai kapcsolatok
Írta: Genba Koicsiro, japán külügyminiszter
Megjelent: Internation Herald Tribune, 2012. november 21.
Az utóbbi több mint egy évtizedben a globális biztonsággal kapcsolatos érdeklődés középpontjában a Közel-Kelet áll, és a helyzet továbbra is aggasztóan ingatag. Az utóbbi időben azonban az ázsiai és csendes-óceáni régió biztonsági helyzete egyre inkább bizonytalanná válik és aggodalomra ad okot, amit egyértelműen bizonyít az Egyesült Államoknak e régióval szembeni stratégiájának módosítása. Japán – Ázsia demokratikus országaként – az Egyesült Államokkal való szövetségre támaszkodva jelenleg és ezt megelőzően is sokat tesz az egész világ békéjéért és gazdasági jólétéért.
Az amerikai elnökválasztást követően új kormányzat került hatalomra Kínában. Japán számára a szomszédos Kínával való kapcsolat egyike legfontosabb kétoldalú kapcsolatainak. A japán kormány bízik abban, hogy tovább fejlesztheti kapcsolatát Kína új vezetőségével.
Másfelől tény, hogy a Szenkaku-szigetek miatt feszültég van a két ország között. Amint a médiában is látható volt, Kína-szerte nagyméretű Japán-ellenes tüntetések voltak, és a megtámadott japán érdekeltségeket 100 millió dollár értékű kár illetve veszteség érte.
Minezek ellenére Japán változatlanul higgadtan kezeli ezt a helyzetet. Japán – egy tágabb perspektívát szem előtt tartva – továbbra is folytatni kívánja a „közös stratégiai érdekeken alapuló kölcsönösen előnyös kapcsolatot” Kínával. Japán újra és újra hangot ad azon álláspontjának, hogy Kína fejlődése a globális közösség számára is nagy lehetőséget jelent – beleértve Japánt is.
Az ázsiai-csendes-óceáni térség országainak aggodalomra ad okot Kína tengeri tevékenysége. Hu Jintao-nak a Kommunista Párt 18. Nemzeti Kongresszusán elmondott szavaival – miszerint „eltökélt abban, hogy megvédje Kína tengeri jogait, érdekeit, és Kínát tengeri nagyhatalommá teszi” – Kína nyíltan körvonalazta politikáját.
Nyilvánvaló, hogy Japán nem az egyetlen ország, amely azt reméli, hogy ez a politika a nemzetközi joggal összhangban és a környező országokkal egyetértésben fog a gyakorlatban megvalósulni. Aggodalomat kelt azonban mindaz, ami a Dél-kínai tengeren és a Szenkaku-szigetek körül történik. A kínai kormány láthatólag azt a gyakorlatot próbálja mindennapossá tenni, hogy hajókat küld az említett régióba és kényszerrel megváltoztatja az egyensúlyi helyzetet.
A pártkongresszuson Hu elnök kijelentette, hogy „Kína ellenzi a hegemónia és az erőpolitika minden formáját. Sohasem fog hegemóniára törekedni, valamint terjeszkedni sem akar”. Japán örül ennek az álláspontnak, és nagyon reméli, hogy Kína valódi tettekben is megvalósítja eme politikai irányvonalat, hogy megnyugtassa a vele szomszédos országokat. Ebben az összefüggésben világossá válik, hogy a Szenkaku-szigetek körüli helyzet nem egy ország múltjával kapcsolatos, hanem a térség jövőjét illető kérdéseket vet fel.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy válaszoljak a jelenlegi helyzet miatt aggódók által gyakorta feltett néhány kérdésre.
- Először is: „Miért vásárolt meg Japán szeptemberben három szigetet a Szenkaku-szigetek közül?”
A cél az volt, hogy minimalizáljon minden kedvezőtlen hatást a japán-kínai kapcsolatokra nézve. Kétség sem fér ahhoz, hogy a Szenkaku-szigetek Japán területének szerves részét képezik, amint azt mind történelmi tények, mind pedig a nemzetközi jog is alátámasztja. Tokió kormányzója, Isihara Sintaro áprilisban jelentette be vásárlási és fejlesztési szándékát a szigetekre vonatkozólag. A szigetek megvásárlása volt a kormány rendelkezésére álló egyedül járható út és legjobb választási lehetőség, amellyel megőrizheti a kétoldalú kapcsolatokat.
A japán kormány által hozott intézkedés csupán a japán törvényeken alapuló jogcím átruházás volt, és csak annyit jelentett, hogy a szigetek feletti tulajdonjogot - amelyet a japán kormány birtokolt 1932-ig – egy magánszemélytől átruházták a kormányra.
Sajnálatos, hogy Kína nem érti pontosan a japán központi és helyi kormányzatok kapcsolatának működését, sem pedig a magántulajdon védelmét, amely a két ország közötti különbségből fakad.
- Másodszor: Megpróbálja-e a japán kormány megtagadni a Második Világháború után kialakult nemzetközi rendet?
Erről szó sincs. Japán békeszerető ország, és a háború befejeződése óta töretlenül és nagymértékben hozzájárult egész Ázsia békéjéhez és gazdasági fellendüléséhez. Ez a stratágia – amelyet a japán nép támogat – Japán védjegye, amely változatlan marad a jövőben is. A BBC World Service évenkénti felmérése alapján, amely a különböző országoknak a világra gyakorolt hatásának megítélését vizsgálja, Japán mindig előkelő helyezést kap mint olyan ország, amelyről azt tartják, hogy pozitív hatással van a világ folyamataira.
Hu Jintao 2008-ban Japánba tett látogatása alkalmával közös nyilatkozatot bocsátott ki a kínai és a japán kormány, amelyben Kína kijelentette: „Kína kifejezte, hogy nagyra értékeli Japán álhatatos békére való törekvését, valamint a világ békéjéhez és stabilitásához békés eszközökkel történő hozzájárulását a Második Világháború vége óta eltelt több mint 60 évben”.
A háború után Japán első lépése volt, hogy csatlakozott a San Francisco-i békeszerződéshez, amelyet másik 48 ország is aláírt – köztük az Egyesült Államok. Ez az egyezmény fontos sarkköve a háború után kialakult nemzetközi rendnek, míg a kínai kormány ezt az egyezményt „illegális”-nak és „érvénytelen”-nek tekinti. Ráadásul, Kína olyan törvényt hozott 1992-ben Kína területi felségvizeiről és az ezzel szomszédos zónáról, amelyben a Szenkaku-szigeteket Kína területéhez tartozóként kezeli, és ezzel megpróbálja egyoldalúan megváltoztani a szigeteknek a San Francisco-i békeszerződés által rögzített státuszát. Így hát akkor melyik fél az - Japán avagy Kína - amelyik tagadja a háború utáni nemzetközi rendet?
- Harmadszor: ”Miért nem terjeszti Japán ezt az ügyet a Nemzetközi Bíróság elé?”
Ez az a kérdés, amit tévesen Japánnak tesznek fel, mert éppen Japán az, amelyik érvényes ellenőrzést gyakorol a Szenkaku-szigetek felett a nemzetközi jogon alapulva, és Kína az, aki megpróbálja megváltoztatni a status quo-t. Ezért Kínával szemben kellene feltenni ezt a kérdést.
Japán kötelező jelleggel elfogadta az I.C.J. (=’International Court of Justice’; nemzetközi bíróság) általi igazságszolgáltatást. Mivel Kína nemzetközi fórumokon különböző kampányokat folytat, hogy követelésüknek teret nyerjen, ezért Kína részéről volna inkább értelme, hogy nemzetközi jogi megoldást találjon. Miért nem fogadja el Kína az I.C.J. általi igazságszolgáltatást kötelezően, és miért nem viszi ezt a keresetét az I.C.J. elé?
A japán-kínai kapcsolat válaszút előtt áll jelenleg. Soha nem volt fontosabb mint most, hogy ne feledkezzünk el azokról a hatalmas erőfeszítésekről, amelyeket a két ország vezetői tettek a kapcsolatok normalizálása érdekében és elhatározták, hogy létrehozzák a „közös stratégiai érdekeken nyugvó kölcsönösen előnyös kapcsolatot”, amivel magasabb szintre emelték a kétoladalú kapcsolatokat. Mivel nemcsak a kétoldalú kapcsolatokban vannak közös stratégiai érdekeink, hanem a legkülönfélébb területeken, ezért Japán és Kína elkötelezték magukat, hogy mindkét fél számára előnyös kapcsolatokat fognak kiépíteni együttműködve az egyes területeken.
Nem tudunk engedményeket tenni azonban, ha a területi fennhatóságról van szó. Ugyanakkor Japán, mint a nemzetközi közösség felelősségteljes tagja készen áll arra, hogy nyugvópontra helyezze kapcsolatát Kínával. Bízunk abban, hogy Kína új veztősége kedvezően fog reagálni.